Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Az észak-koreai vezetés újabb katonákat küldött, egyelőre Oroszországba, hogy hamarosan részt vegyenek az Ukrajna elleni műveletekben.
Szerző(k): Hercsel AdélEurópa legnagyobb adócsökkentési programjának nevezi egyik frissen bejelentett programját a kormány, amelynek fókuszában elsősorban a nők, a családok állnak. Miközben az édesanyák biztosan több pénzhez jutnak, ez még mindig kevés lehet ahhoz, hogy a magyar nők boldogok legyenek, a vágyott gyermekek megszülessenek, és a demográfiai mutatók is javuljanak.
Szerző(k): Hercsel AdélAz USA felajánlja Ukrajnának a „biztonságot az erőforrásokért” alapmegosztási megállapodást.
Szerző(k): Hercsel AdélMiközben Donald Trump Zelenszkijt többek között azzal támadja, hogy teljesen elapadt a népszerűsége hazájában, az ukrán elnök elképesztő számokat húzott elő, hogy valójában mennyire szereti őt a nép. Mi pedig szakértő segítségével jártunk utána a politikai sárdobálás mögötti igazságnak.
Szerző(k): Hercsel AdélA digitális állampolgárrá válás folyamata ugyanúgy érvényes idehaza az egészségügyben is. Az erre szolgáló EgészségAblak mobilalkalmazást bárki letöltheti, és eléri rajta keresztül például a leleteit, a felírt receptjeit, valamint a vártnál gyorsabban szakrendelői időponthoz is juthat. Cikkünkben bemutatjuk, mi mindent tud az applikáció, hogyan és mire érdemes (még) használni, ahogy azt is eláruljuk, milyen fejlesztések várhatóak a közeljövőben.
Szerző(k): Hercsel AdélA hagyományos külföldi nyaralások piacán az idei évre történt egy megközelítőleg 20-25 százalékos drágulás. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne változatlanul kedvező ajánlatokat kifogni. Az aktuális utazási trendeket és spórolási lehetőségeket járta körül az Economx podcastje.
Szerző(k): Hercsel AdélEmmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök rendkívüli látogatást tesznek Donald Trumpnál a jövő héten. Ám nem egyszerre.
Szerző(k): Hercsel AdélZelenszkij elnök kemény kritikát fogalmazott meg Donald Trump kijelentéseivel kapcsolatban. Ugyanis az amerikai elnök szerint Zelenszkij rendkívül alacsony népszerűségnek örvend hazájában. Az ukrán elnök úgy véli, ilyet mondani: orosz propaganda.
Szerző(k): Hercsel AdélFebruár végéig sor kerülhet a Vlagyimir Putyin és a Donald Trump közti tárgyalásokra.
Szerző(k): Hercsel Adél